A fajt veszélyeztető legszámottevőbb tényezők:

-          a faj esetében ismert kritériumoknak megfelelő élőhelyek és költőhelyek jelentős része megszűnőben van, a mozaikos, táplálékban gazdag élőhelyek száma csökken, új, modern, költésre és búvóhelyként kevésbé alkalmas, zárt épületek létesülnek a régiek helyébe. A költőhelyek és a vadászterületek fogyatkozása mellett, azok általános romlása is jellemző

-          pihenőhelyül szolgáló épületeknél zajló emberi tevékenységek (felújítási munkák, lezárások) érzékenyen érinthetik a már megtelepedett, vagy megtelepedni kívánó egyedeket, párokat

-          a nyestek mára az emberi települések környékének leggyakoribb ragadozóivá váltak, amely sok kuvikfióka-predációval lehet összefüggésben

Nyestere utaló nyomok: kuvik tojáshéjak

 

-           a téli mortalitást a bagolyfajok esetében is fokozza a hótakaró vastagsága, a hófelszín eljegesedése és a - 10 C° alatti tartós hideg

-          a közlekedésből (autóutak) adódó veszély nem időszakonként, hanem folyamatosan jelentkezik és a kuvikok esetében igen nagy veszélyforrást jelent, ők ugyanis közvetlenül a föld felett kb. 2-3 méterrel, enyhén hullámzóan repülnek és vadásznak

Elgázolt madár teteme

 

-          nagymértékű a fajnak a tanyavilágban még napjainkban is tapasztalt babonára alapozott üldözése (lelövés, fészekfosztás, szögre verés)

-          további veszélyt jelentenek a nappali pihenőhelyül szolgáló középfeszültségű oszlopok, a peszticidek, valamint a másodlagos mérgező hatású rágcsálóirtó-szerek

Valószínűsíthetően rágcsáló-irtószer használatának következtében elhullott egyed teteme

Joomla templates by a4joomla