A kiskunsági kuvikpopuláció diszperziós- és túlélési adatai a 2005-2018 közötti kutatási időszak eredményei alapján
Hámori Dániel
Soproni Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Roth Gyula Erdészeti- és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola
2018. 06. 05.
A hazánkban fokozottan védett, nem vonuló, kis territóriumot őrző kuvik
Kutatásaim egyik legfontosabb természetvédelmi kérdése az, hogy a kuvikpopuláció szempontjából a legfőbb korlátozó tényező a fészkelőhelyek száma, vagy az élőhelyi adottságok. A kuvik állománya számos európai országban csökkenő tendenciát mutat.
Az egyes nyugat-európai kuvikállomány-csökkenések a természetes költési lehetőségek szűkülésével és az antropogén költőhelyeket veszélyeztető tényezőkkel állnak összefüggésben. Hazánk alföldi területein ez a tendencia – bár a pontos költőállomány nem ismert – még nem valószínűsíthető, de a tanyavilág folyamatos átalakulása, megszűnése, valamint a mezőgazdálkodási tevékenység modernizációja által hosszú távon ezen antropogén tényezők hatása várható. Többek között ezek vizsgálata és megelőzése céljából a felső-kiskunsági területen 2003-ban megkezdődtek az odútelepítések. Az odúkihelyezések olyan táplálkozó- és fészkelőhelyekre történtek, ahol az alkalmas költőhelyek hiányát megállapítottuk. A potenciális fészkelőhelyek számának mesterséges növelésével a nagyobb térbeli rendelkezésre állás segíthet a diszpergálásában és / vagy lehetővé teheti a terület populációdinamikai kiegyenlítését is. Ezenkívül az adatok hosszú távú elemzése számos kérdésre adhat választ a túlélési ráta, a várható életkor, a territórium-hűség, a diszperziós távolságok és az élőhelyi tényezők vonatkozásában. Vizsgálatainkkal a kuvik (Athene noctua) felső-kiskunsági populációjára jellemző korspecifikus, éves túlélési rátákat, valamint a kelési- és költési diszperziós jelenségek kimutatható eltéréseit kívántuk meghatározni. A 2005 májusa és 2018 júniusa közötti időszakban a Kiskunságban 782 egyedet fogtunk meg, a visszafogásokkal együtt összesen 892 alkalommal. A madarak fémgyűrűvel történő jelölése és visszafogásaik első sorban a vizsgálati területre kihelyezett mesterséges kuvikodúkban (március-június), illetve azok revírterületén belül történtek.
A kiskunsági kutatási területre kihelyezett kuvikodú látványrajza
A fogás-visszafogási adatokat nyílt populációs Jolly-Seber módszerrel elemeztük, az alternatív modellekben az egyedek túlélését magyarázó tényezőként a korcsoportot, az évhatást, valamint ezek kombinációját szerepeltettük. A modellek összehasonlítására az AICc értékeket használtuk, a szignifikáns magyarázóerővel bíró alternatív modellek átlagolásával állítottuk elő a végleges modellt, illetve annak paraméter értékeit. A vizsgált populációban az átlagos fészekalj-méret 2005-2018 között – a 2018-ban zajló pótköltések figyelembevétele nélkül - 3,62 ± 0,71 SD fióka/fészek volt. Az átlagos, apparens túlélési ráta (amely a mortalitást és a permanens emigrációt nem különíti el) a pullus kortól a 2y korban bekövetkező, első revírfoglalásig becsült értéke 13,37% ± 2,61% SE, míg az 1+ adult korú egyedek esetében az átlagos éves apparens túlélési ráta becsült értéke 83,16% ± 8,12% SE volt. A túlélési ráta ivar-függése a tojó és a hím ivarú öreg madarak költőodúban történő tavaszi megfogásának jelentősen eltérő megfogási valószínűsége miatt kevésbé pontos értéket adott a jelentősen elérő ivarbeli visszafogások miatt, melyek közül elsődleges túlsúlyban a tojó adult egyedek voltak (N=87). A visszafogások kiértékelésével már lehetőség adódott az elmozdulási távolságok értelmezésére, előzetes kiértékelésére. A pullusként jelölt egyedek közül – amelyek a következő években költő adult madárként kerültek visszafogásra – jelenleg 27 tojó és 8 hím egyed elmozdulási adatai ismertek. Az adatok alapján megállapítható, hogy a tojók mozgástartománya a hímekhez képest jóval kisebb, az átlagolt értékek tekintetében kb. harmada (8,9 km) a hímekhez (24,6 km) képest. Ismert fészkelőhely-váltásra egyelőre csak az adult tojó egyedek esetében került sor. A költési időben adultként fogott egyedek elmozdulásának átlagos távolsága a következő évek költési időszakának visszafogásai alapján (9,2 km). Ez a távolság hasonló az 1y korú tojó egyedek esetében kapott átlagtávolsággal (7,3 km). Territórium váltás visszafogásaink alapján csak az adult tojók esetében történt, összesen 4 alkalommal. Egy adott egyed adott revírterület- és költőodú-foglaltságának tartósságát vizsgálva a tojók esetében az eddigi leghosszabb időszak 5, a hímek esetében pedig 6 év volt. Az ismert leghosszabban együtt élő kuvikpár 6 éven át költött sikeresen egy kunpeszéri kuvikodúban (2005-2010). A 2018-ban ismert legidősebb hím kuvikegyed 7y, a legidősebb tojó egyed pedig 6y korú volt.
Visszafogott adult költőpár (Kunpeszér, 2017.10.22.)
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján leszögezhető, hogy a korai (február-márciusi) ellenőrzések során általában mind a két ivar egyedei a költőládában tartózkodnak, és a megfogás nem befolyásolja negatívan a költési sikert. Az eredmények azt támasztják alá, hogy a Felső-Kiskunságban a kuvik állomány stabil, az emigráció és a mortalitás elkülönítése nélkül is enyhe növekedő tendenciát mutat. A kihelyezett mesterséges költőládák igen magas elfoglalási aránya azonban azt is jelzi, hogy a költésre alkalmas helyek száma fontos limitáló tényező lehet a vizsgált állomány esetében, amit az a tény is alátámaszt, hogy a vizsgált időszak végére (2018) a telepített mesterséges fészkek 47 % -át foglalták el a kuvikok költési célból. A fészekládák telepítése a korlátozott fészkelési lehetőséggel rendelkező régiókban hozzájárulhat a faj sikeres megőrzéséhez. Az eredmények végleges lezárása és értékelése a 2018-ban megkezdett költések befejezését követően kezdődhet meg.
A kutatás „Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-17-3-I kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült”
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA